Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

2010. november 27. – Diadal



Diadal: Üdv, az én nevem Diadal. Kevesen vagyunk, akik most képesek vagyunk mellettetek lenni, mert az anyag egy nagyon erős, örvénylő forgásban van, és ez az örvény, mint egy centripetális erő kilövelli a megcsontosodott formulákat és szilánkra szabdalt részeket, melyek nem segítik az átalakulást. Mi meg kis pajzsokkal felszerelkezve ugrálunk, és védjük magunkat.

Csoport: - Öröm lehet velünk lenni…

Diadal: - Tényleg az. Jó, hogy szóba hoztad. Az öröm, a derű a ti segítőtök. Nem hinni az ámuló tömegnek, akik a rosszat várják.

A Föld pályájának ebben a korszakában ez a formula volt a világ vége. Ez a rajzolat sokak útját meghatározza. Ezért még azok is, akik hisznek a felemelkedésben, az átalakulásban, még ők is rettegésbe tornyosulnak néha. Ez a szó, hogy felemelkedés, nem is helyes.  Ezért kérünk benneteket, akik néhány százezren még kiemelkedőbb tudással bírtok, söprögessétek a földi létezők gondolatait: a Föld nem visszaemelkedik az Egységhez, hanem a Földön átáramló energia egy teljesen új világot teremt, nincs létező, aki megtapasztalta volna eddig. Akik 2012-ben hisznek, azok is egyfajta vallásos körettel áhítják a változást. Aki gyónni, áldozni jár, aki jó, az a felemelkedő Földdel tart, a bűnösök az anyag pokoli világába süllyednek. Tudjuk, ez nem így van.

Az anyag, táguló pulzálásában kibocsátja magából a teremtés leheletét. Ti, akik először váltok dinamikus istenné, nem istenné, hanem dinamikus istenné, sokkal többet tudtok, sokkal több dolog, öröm…,nem, ez nem jó szó, most mondjam azt, hogy diadal?vár rátok!  Germain ezt emelné ki, és így is van.

Tietek a dicsőség, de én nem titkolom, hogy ez nehéz időszak. Mi jól látjuk a váratlant is. Az ébredők közül sokan nem ébredtek föl, vagy visszaaludtak. Láthattok váratlan ébredéseket, akiktől nem várnátok, legyetek rájuk is figyelmesek. Minél inkább képesek vagytok őket is támogatni, annál könnyedebben indul be a folyamat, most itt csak a beindulásról van szó.

Különleges még az, hogy az állatvilág bekapcsolódott mellétek. Kutyák és macskák azok, akik megtartó, fénylő, tudatossággal átitatott hálóként vállalkoztak arra, hogy támogatóitok legyenek. Legyetek rájuk figyelmesek! Tudom, fura, hogy egy kutya nagyobb tudatossággal bírhat, mint egy isteni ember… Mostanában hallhattok különleges történeteket állatokról. Elindult közöttük is az együttérzés, a harmónia, az egymásért létezés. Nem engedhetjük meg magunknak a leszakadást.

A Föld és a Földön élő emberek együttesen vállalták, hogy átengedik magukon a statikusból dinamikusba váltó helyzetet. Nem előnyös a szétszakadás. Elvben tudjátok, hogy mi az infúzió. Ha találkoztok emberekkel, akik nem kedvesek nektek, vagy bántanak titeket, olvadjatok beléjük teljes együttérzésetekkel. Ne féljetek, nem ők fognak megváltoztatni titeket, de ti sem teszitek azt velük. Így a szeparáció integrációba vált.

Amíg ezt leírod, ti meséljetek nekem. Mi nagyon szeretjük a történeteiteket, bekapcsoljuk a galaktikus híradót, nagyon élvezzük. (Csoport mesél, pl. hogy egyik társunk úgy érezte, hogy egy mondat miatt jött Diadal.)

Áramoljatok bele dolgokba, helyzetekbe, melyek számotokra kellemetlenek, kényelmetlenek. A folyamat miatt is, magatok miatt is. A szokatlan, az elváráson túli még mindig megkapja a negatív jelzőt. Márpedig az elkövetkezőkben sok különös dolog fog történni kint és bent. Ne nehezítsétek a dolgotokat negatív kifejezésekkel, mint baj, katasztrófa stb. Ez a POZDORJÁZÁS, alattatok ezek a minták recsegve omlanak össze.

A HOLNAP BOLDOGSÁGA NEM A TEGNAP BIZTONSÁGA. Ezért a mondatért jöttem. Beérkezett az üzenet? Elviszem a kéréseiteket is. Ez egy ilyen nap. Mint a gyerekek, úgy kívánjatok!  A világot már megváltottad, kérd a pöttyös labdát!

Egyéni kérések

1 társunk: Szeretnék támogatást kapni abban, hogy a lelkemmel történő egybeolvadás haladjon, megtörténjen, és közben pedig legyen szabad és áramló a lelkem.

Diadal: Az energia akkor indul útjára, amikor a tündöklő gondolat nyomatékos mondattá válik. Ezért nem szóltam semmit az előbb.  A lelkek amúgy most szokatlan világban vannak: azt a szabadságot, amihez hozzászoktak, az anyag korlátozza. Arról beszélgettünk régen, hogy minden lélek most, önmagához hozzá közeli, hasonló személyiséget varázsolt ide. Na, ez nincs teljesen így. Amilyet tudott. Neki kötöttség az, amit a személyiség megenged neki. Persze, szereti ezt a kibocsájtott álmát is, de ezermillió más tudása is van. És különös neki, hogy ezeket nem fejezheti ki. Minden tereprendezés, keretrendezés: beszélgetések, álmok, fantázia, művészetek gyakorlása segítség a lelkeiteknek. Közben tudják átalakítani az anyagot. Ne legyetek türelmetlenek! Tudom, ez nem könnyű. Mindenki fogja úgy fel a testét, mint egy univerzumot. Kölcsönösség kell, hogy jelen legyen: úgy mutassátok be a lelketeknek ezt az univerzumot, mint egy lelkes idegenvezető. Ez a tölgy, ez a hóesés. A lélek nem tud absztrahálni, csak megélni tud.  A sokdimenziós megélést a testetek egyelőre nem engedheti meg magának. Mondok egy példát. Kiállsz az udvarra, és két trilliárd impulzus ér. Az anyag szétégne, ha mindet beengedné. Az absztrakció a csokor, ami fogja, szűkíti az impulzusokat. De lassan egyre többet enged be. Segítsétek a lelketeket, fordítsatok neki, így tanítjátok erre a világra. Olyan, mintha törné a nyelvet.

Csoport: Egyik barátunk beszámolt arról, hogy az elmúlt héten igen intenzív hullámvölgyet élt meg, fura, kissé szomorkás hangulatot tapasztalt, és úgy vélelmezte nem szorosan kapcsolódik hozzá. Tudnál erről egy kicsit beszélni, hogy mivel lehet kapcsolatos a megélése? Az mondta, szerinte történt valami a világban.

Diadal: Energiák őrlik fel a régi mintákat, és tudás híján rosszul élik ezt meg az emberek. Egyházak formulái felzavarodnak, felkavarodnak. Bizonyos hírek napvilágra kerülnek, amik belül történnek, azok nem. Ti leginkább a keresztény vallást követitek nyomon, azonban nem csak itt történnek változások. A lámák például azt mondják magukról, hogy ők mindig magas posztra inkarnálódnak. Szerintetek helyes ez így? (Kórusban mondjuk, mint az iskolában: NEEEEM! :-)) Az ilyenek belső palotaforradalmakhoz vezetnek, de hírként nem kapjátok meg. Ő érzi, mert kötődései voltak a papság, papnők tudós világához. Ezért érzi rossznak, mert egykori tudását felbomlani látja.

Lassan mennem kell.

Minden ébredő kristály csináljon közösséget, ahol lehet nevetni. Most nekünk anyagban lenni nehéz, ne is nehezteljetek ránk, hogy kevesebben jövünk.

Merítkezzetek"> a kívánság kútjában, a csillagot pedig küldjétek az égre! Mi is nagy köszönettel tartozunk Nektek. Nem mindenkinek adatik meg, amiben ti vagytok. Kicsit irigykedünk. Megbeszélem Kuthumival, Germainnel, hogy felhozunk benneteket ide, hogy lássátok azt, amit mi. :-)))

Üdvözlet nektek!


Vissza a közvetítésekhez


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.