Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



ÉLETKÉK ORSZÁGA



Sohasem gondoltam volna, hogy valahol, a tudatunk mélyén létezik egy másik világ is, ami ugyanolyan valós, mint a mi világunk. Azt már korábban megtanultam, hogy vannak más dimenziók, hogy van élet az Andromédán és hogy itt, a Földön is egy új világ van kialakulóban. De hogy létezik egy hely, ahol mindezt már nem kell kitalálni, ahol a boldogságért nem kell megdolgozni, még egy fűszálat keresztbe tenni is sok, azt álmodni sem mertem volna.  És hogy ez a hely nem más, mint a Bennünk rejlő igazi VALÓSÁG, az talán még most is hihetetlen számomra. S ha mindez valóban így van, akkor igazat szólt Völgyike: fordítsd ki önmagad és játssz! Mert ha ezt megteszed, akkor találkozhatsz Nagy Körforgással és Egyenssúllyal, s léted Életkék Országában folytatódik.

Az egész egy hideg februári estén kezdődött. Öten kucorogtunk a szőnyegen egymás mellett, felhúzott lábakkal. Mindannyian tétován meredtünk az előttünk fekvő kártyákra: Piroska, a magányos tündér, emberek fáklyákkal, a titkos kard és a libikóka. A kérdések, gondolatok, érzelmek és energiák, mint apró gömbvillámok cikáztak a szobában. „Remek, ismét valami, ami feloldozásra vár! Persze, ez a dolgunk, ezért vagyunk itt. Mert meg akarunk gyógyulni!” Hiszen mind az öten nem kevesebbért érkeztünk aznap a Kuckóba, minthogy egymást támogatva felragyogtassuk szemünk legfényesebb világát. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a szürke februári este az egész életemet megváltoztatja majd. Azon a napon ugyanis kezembe kaptam Életkék Országának kulcsát…

Jó egy hét is eltelt azóta, hogy a Kuckóban találkoztunk, én pedig csak jöttem-menetem, tettem-vettem, álmodtam, táncoltam, szerettem és nevettem. Hiszen itt a Földön olyan sok szép dolog van, sok-sok emelő és vidám helyzet, mely messze sodor bennünket a szürke társadalomtól. Messze-messze. És akkor, ebben a nevetős hangulatban kinyílt egy ajtó, mely egy csodálatos, közeli világba kalauzolt el engem…

Pedig az a nap is csak úgy indult, mint az összes többi. A reggeli napfény ébresztés gyanánt végigsimogatta az arcomat, így felkeltem és készítettem magamnak egy citromfű-levendula teát. Megüzentem a barátaimnak, hogy melyek azok a heti összejövetelek, melyeket szívesen gazdagítok mosolyokkal és ölelésekkel, s néhány igen fontos információt is belecseppentettem egy-egy áramlásba. Éppen nekikezdtem volna bokros teendőim egyikének, mikoris a szomszéd szobából furcsa hangokra lettem figyelmes. Azelőtt soha nem hallottam ilyet. Olyan volt, mintha két papírt összedörzsöltek volna, ebből mégis emberi szavakat véltem kihallani:
– Engedj ki, kérlek, beszélnem kell Vele! – hallottam egy vékony, keveset használt papír (?) hangját.
– Miért engednélek? Te is a pakli része vagy, csak úgy, mint az összes többi kártya. Hiányoznál, ha elmennél – felete egy mélyhangú, sokat érintett karton (?).
– Igen tudom, ezért megígérem neked, hogy visszajövök, de most egy kicsit el kell mennem. Higgy nekem, kérlek!
– De hát hová akarsz menni?
– Mondtam már, hogy beszélnem kell Vele! Most én vagyok „A Kulcs”. El kell Őt vezetnem Életkék Országába.
– Hm-hm. Életkék Országába? Biztos vagy te abban, hogy képesek vagytok erre? Életkék Országába az Arkánumok szoktak utat nyitni és jól tudod, hogy csakis azok számára, akik készen állnak rá.
– Igen tudom, de manapság a Föld is változóban van. Itt az idő és Nekem kell mennem! Engedj el, mert fogytán a türelmem! – hangzott a bosszús felelet.
– Legyen, ahogy kívánod. De aztán ne gyere nekem sírva, ha nem sikerül az utazás! És ne feledd, csupán egy órád van! Egy órád, egy perccel sem több! Utána vissza kell jönnöd ide, a többiekhez.
– Tudom, tudom! – mondta a vékony píprhang, ezt követően pedig csusszanást és nyöszörgést hallottam, majd újabb csusszanásokat. Attól pedig, amit ezután láttam, a lélegztem is elállt: az ajtóban, alig egy méterre tőlem egy papírkártya ácsorgott, mégpedig pontosan az a kártya, amelyet a Kuckóban bámultam sokáig, tanácstalanul. Azt hittem, ennél nagyobb meglepetés már nem is érhet, mikoris a kártya irányából meghallottam ugyanazt a vékony papírhangot, amit azelőtt:
– Gyere velem! Sietnünk kell, csak egy óránk van!
Nem tértem magamhoz a döbbenettől. Mozdulni sem bírtam. Egy beszélő kártya, ami ráadásul járni is tud! Mi a csuda ez?
– Jaj, istenem, lehet, hogy tényleg az Arkánumokra kellett volna hagynom ezt a dolgot! – kiáltotta Kristályok Kettes. - Jól van, ha ilyen tökkel ütött vagy, akkor megyek én! – azzal szökkent egyet és…

 ...

 – Mi ez? Hol vagyok? Mi történt? – kiáltottam, de válasz sehonnan sem érkezett.
A szoba, ahol eddig ültem eltűnt, s helyette egészen más tájat láttam magam körül. Olyan érzésem volt, mintha fordult volna velem egyet a világ. Megszeppenve forgattam a fejem jobbra-balra, hátha ismerős dolgokra bukkanok. Ám akármerre nézelődtem, semmi ilyet nem láttam. Úgy egy arasznyira az orromtól sárga ajtót pillantottam meg, kézmagasségban fakilinccsel.
– Ezen keresztül érkeztem volna? – kérdeztem magamtól. - Meglehet.
Meglöktem az ajtót, de az masszívabb volt, mint gondoltam. Teljes erőmből nekiveselkedtem, de a sárga felület nem engedett. Feladtam hát a próbálkozást, s tovább fürkésztem a tájat. Jobbra tőlem végtelen erdő terült el csodaszép, magas fákkal. Minden egyes fának más és más színben zöldellt a koronája. Baloldalamon mező húzódott egészen addig, amíg a szemem ellátott. Pillangók lebbentek, bogarak szökkentek, virágok hajlongtak mindenfelé. Már éppen belemerültem volna a természet csodálatába, amikor nyikorgó hangra és halk neszezésre lettem figyelmes. Kíváncsian fordultam meg, hogy kiderítsem, mi is lehet a hang forrása. Nem messze a hátam mögött két alakot pillantottam meg, akik éppen egy nagy fatörzsön libikókáztak. Játékukat egy bagoly, egy mókus és egy nyúl kísérte figyelemmel. Tájékoztatást és útmutatást remélve elindultam a különös társaság felé. Ahogy közeledtem, emberi hangokat véltem hallani, egyre tisztábban.
– Úgy tűnik, értem a nyelvüket! – gondoltam megkönnyebbülve. – Hála istennek!
Mikor már egészen közel jártam a kis csapathoz, olyan érzésem volt, mintha valaki hozzám szólt volna:
– Gyere bátran! – hallottam egy mély, feltűnően lágy férfihangot. Meglepődtem, hiszen a libikókán nem láttam mást, csak egy kisfiút és egy kislányt.
– Szervusz! – fordultam a kisfiú felé, gondolván, hogy az imént ő szólt hozzám.
– Szia! – válaszolt ő, de nem az előbb hallott hangon. Hangja valahonnan mégis ismerősnek tetszett.
A döbbenetől hirtelen a kislányra kaptam a fejem, aki szintén köszöntött engem saját hangján. Vagy a kisfiújén? Vagy kinek a hangja ez? Olyan ismerős… Ismét a fiúra fordítottam tekintetem, mikor két újabb köszöntést hallottam:
– Helló!
– Szióka!
– Mi ez? Mi történik velem? Hallucinálok? – kérdeztem magamtól.
– Nem, nem hallucinálsz – érkezett a válasz, a már ismert búgó hangon.
– Akkor kik köszöngetnek itt nekem?
– Hát mi. Én Völgyike vagyok és most bagoly formában láthatsz engem. Én vagyok a Tudatosság. Ők pedig Shamúr, az Őszinteség, aki éppen nyúlnak képzeli magát, és Ribiszke, a Bátorság, akit mókus képében láthatsz. A gyerekeket természetesen ismered, ők mindketten Te magad vagy.
Úgy éreztem, menten szészakad a fejem: Egy beszélő bagoly? Shamúr és Ribiszke? És Én magam? Mi ez az őrület? És hol vagyok?
– Pihenj kérlek egy kicsit, csitítsd magad – szólt a lágy hang. – Nem, nem őrültél meg, és ha neked ettől az információtól könnyebb lesz, tudd meg, hogy Életkék Országában vagy.
– Várjunk csak! Én ezeket most hangosan mondtam? Azt hittem, csak magamban gondoltam őket!
– Úgy is van! Ezek csak a gondolataid voltak, de én hallom őket. És természetesen Shamúr és Ribiszke is. És mindenki más is itt, Életkék Országában. Rólad már nem is beszélve! – mosolygott titokzatosan Völgyike, a bagoly. – A véleményem azonban az, hogy jobban tennéd, ha most kivételesen nem keresnél annyi kifogást, nem kritizálnál, nem magyarázkodnál, és ha egy cseppet elfogadóbb is lennéd. Akkor ugyanis a fantáziád is könnyebben életre kelhetne, s megérthetnéd Életkék Országának lényegét is. Persze miattam nem fontos. A Te időd van fogytán. Kevesebb, mint 38 perced maradt.
–  Mégis arra kérlek, hallgass meg! – szólt Völgyike.
Nem tudtam mitévő tegyek. Egy szót sem értettem abból, amit ez a bagoly mondott (vagy gondolt?). Vettem hát egy mély levegőt és lassan kifújtam.
– Hallgatlak! – sóhajtottam, de szavaimon magam is meglepődtem. Mintha mélyen, belülről jöttek volna, nem a gondolataimon keresztül.
– Biztosan álmodom! – magyaráztam magamnak, de Völgyike, amint megkapta az engedélyt, folytatta is.
– Köszönöm! – felelte, azzal belekezdett mondókájába. – Ígérem, nem fogom sokáig rabolni az idődet. Valamit azonban végre meg kell tudnod. Elsősorban a magad boldogsága miatt, de Életország többi lakójának is sokat segíthetsz ezzel. Te most azért jöttél el Életkék Országába, hogy elfogadd végre. Ti ott, a másik oldalon ismeritek ugyan, de nem hiszitek el a Nagy Titkot. Mi viszont itt, Életkék Országában a Nagy Titok szerint élünk.
– Tudd meg, a Föld egy igazán különleges helye az Univerzumnak. A világon itt a legsűrűbb az energia, szinte kézzel fogható. Ezt a sűrű energiát nevezitek Ti odaát, anyagnak. Létetek pedig ott másról sem szól, minthogy kísérleteztek az anyaggal és az energiával. Csináltok belőle ezt-azt. Csináltok belőle testet, s egy csomó más formát is, tágyakat, házakat, ilyeneket. És készítetek magatoknak érzelmeket és gondolatokat is. Aztán ezeket az alkotásokat valahogy összekötögetitek (megjegyzem igen hányaveti módon), egy-egy részbe belehelyezkedtek, és elkezdtek velük dolgozni. Ezt a létezési formát nevezitek Ti Életnek, mi pedig a Ti világotokat Életországának.
– Te most azért vagy itt, hogy megtudd, létezik egy másikfajta Élet is, mely ugyanolyan valóságos, mint az előző. Ez a létezés nem más, mint Életkék Országa. Életkék Országa pedig nem a gondolatok szülte lehetséges tér, hanem egy valóságos hely. Pontosan ugyanannyira létező, mint Életország. Életkék Országát már nem kell kitalálni, nem kell megcsinálni. Egy fűszálat sem kell keresztbe tennetek azért, hogy legyen, hiszen Bennetek VAN. Csak léteznetek kell őszintén, tudatosan és bátran, integrált valótok igaz vágyai mentén. Ez hát a Nagy Titok. Életkék Országát nem kell létrehozni, mert KÉSZEN VAN.
– S hogy mi a különbség Életkék Országa és Életország között? Az az apró könnyedség, amit a neve is mutat. Akik itt léteznek, az anyaggal nem kísérleteznek, hanem játsszanak vele. A létrehozott formákat pedig szeretettel kötik össze, nem pedig erőből, vagy csak úgy ukkmukkfukk figyelmetlenül, mint ahogyan Ti csináljátok. És ami a legfontosabb, mi nem pusztán részekbe, hanem mindig egy teljes egészbe áramlunk bele létünk minden porcikájával. Puszán azért, mert így az eredmény sokkal kitöltőbb. Remélem érthető vagyok.
– Nem, – szóltam közbe hirtelen - nem vagy érthető. Valójában egy szót sem értek abból, amit mondasz.
– Nos, úgy látom, nehezebb dolgom van, mint gondoltam. Általában akik eljutnak ide hozzánk, azok elsőre megértik azt, ami itt elhangzik. De manapság, mikor olyan sokan ébrednek fel a világban, úgy tűnik ez nem ennyire egyszerű. Valószínűleg azért van így, mert már túl sokat kísérleteztetek, túl gyorsan kapcsolgattok össze-vissza és túl sokat dolgoztok. Most pedig túl gyorsan ébredtetek fel, ezért képtelenek vagytok IGAZÁN elhinni azt, hogy mindaz, hogy ami Bennetek van TÉNYLEG valóság. Semmi másról nem szól ugyanis ez az egész, mint Rólatok. A valóság az, amit valóságként fogadtok el. Ti most úgy érzitek (pedig az érzelem sem más, mint ügyesen megformált energia), hogy Életország a valóság, s azt gondoljátok (pedig a gondolat is egyszerű energia), hogy vágyaitok, IGAZI önmagatok, s így Életkék Országa is, pusztán foghatatlan, szubsztilis energia. Márpedig Életkék Országa legalább annyira kézzel fogható és valóságos, mint Életország. Hogyan is lehetne más, mikor ott él mindannyitokban, kristálytisztán. Egy teljes ország. Fűvel és fákkal, állatokkal, házakkal, kisfiúkkal és kislányokkal, érzelmekkel és gondolatokkal. Mindennel. Mindennel, amivel csak akarjátok.  Érted már?
Bizonytalan arckifejezésem árulkodó lehetett, ugyanis Shamúr szólalt meg:
– Jaj, gyermek, ne legyél már ilyen értetlen! Most Életország van a Földön. Életországot az érzelmeitekkel, a gondolataitokkal és a testetekkel alkottátok. Életország Ti magatok vagytok, csak éppen kívülről. Életkék Országa szintén Ti magatok vagytok, csak éppen belülről. Hiszen olyan erővel dolgoztatok tetteitekkel kifelé, hogy mellette önvalótokkal kizárólag belül teremtettetek. Így mára Életkék Országa egyszerűen KÉSZEN VAN, csak még nem látjátok. Nem kell semmi mást tennetek, mint elhinnetek ezt és megmutatni magatokat belülről. Életkék Országa az őszinte vágyak országa. Miért nem hiszitek hát el, hogy létezik?
– Ez mind nagyon szép – intette le barátait Ribiszke -, de ne felejtsétek el, ők most még Életországban léteznek. Ahol vannak érzelmek és gondolatok. Ahhoz viszont, hogy létüket Életkék Országában élhessék, nagyon bátornak kell lenniük. Mert el kell fogadniuk, hogy a tudás és az őszinteség a valós, nem pedig a gondolat és az érzelem.
– Remélem, értesz engem – szólt hozzám a mókus. – Remélem érted, hogy most a gondolataitokban, a tetteitekben és az érzelmeitekben éltek. De eljött az idő! Eljött az idő, hogy megéljétek a tudatos, őszinte belsőtőket, Életkék Országát. Legyetek hát elég bátrak, s fordítsátok ki önmagatokat! Így Életkék Országa kívülre tud kerülni.
Kezdett zúgni a fejem a sok információtól. Életkék Országa? Valóság? Egy ország, ami Én magam vagyok? Fordítsam ki magam? Olyan ez, mint egy rémálom!
– Nem, kedves barátom, a legkevésbé egy rémálomhoz hasonlatos ez. Inkább csodának mondanám. De nézzük csak, magadévá tetted-e a dolgot. Látod azt a hatalmas kristályt, ott, a libikóka középpontja alatt? – kérdezte Völgyike.
– Igen, látom – s magamban el is csodálkoztam, hogyan nem tűnt fel eddig az a hatalmas, ragyogó kristály éppen szemben velem, a fatörzs közepe alatt.
 Jó, az jó.  Nagyon jó – sóhajtott Völgyike. - Ez azt jelenti, hogy belül már érted a dolgot. Még akkor is, ha kívül még mindig kifogáskereséssel, alkalmazkodással, hitetlenséggel, önámítással és mások figyelésével töltöd az idődet. De ez már legyen a Te dolgod. Viszont tudd meg, hogy a kristályt csakis az láthatja, aki tudja a Nagy Titkot (Életkék Országának titkát), aki kristálytisztán őszinte magához és az, aki elég bátor is mindemellé. Mert a kristály nem más, mint a minden és a semmi egyszerre. Ha elhiszed, akkor minden, ha nem, akkor viszont semmi sem. A kristály Te magad vagy, s annak látod, aminek hiszed magad. Kívül is és belül is. A kristályt mi úgy nevezzük: Nagy Körforgás és Egyensúly. Anyag és Energia. Mind a kettő, a kettő az egyben.  Energia az Anyagban és Anyag az Energiában. Mert mindekettő Te vagy. S látod, ahogy egyre jobban elhiszed mindezt, halványul a két gyermek, összeolvadnak a kristállyal. Ez azt jelenti, hogy lassan teljessé válik az integrációd. S ha mindez megtörténik, nincs több kifogás, nincs több kritika, nincs több magyarázkodás. Akkor Életkék Országa számodra is élhető lesz.
– De lám, lassan halványulunk mi is. Nyugalom, csitulj! Nem Életkék Országa tűnik el, csupán az időd van fogytán. Ez az utazás ugyanis csak egy üzenet volt, hogy megtudd, Életkék Országa létezik nem csak az energiában, de az anyagban is. És Te készen állsz, hogy teljes önvalódat megélve ebben a formában létezzél tovább. Ha mindezt képes vagy elfogadni, minden Te leszel. Te magad leszel Nagy Körforgás és Egyensúly…
– Egy dolgot mondok már Neked csupán, s kérlek vidd ezt hírül Életország minden lakójának: Életkék Országai készen állnak és Ti is készen álltok. Ne keressetek kifogásokat és nem kritizáljatok! Csak fordítsátok ki önmagatokat, hogy megmutatkozhassatok. És akkor rendbe jön minden. Akkor minden meggyógyul. És még valami! Mától válasszatok új vezetőt országotok élére: a Játékot. Hisz az Élet nem más, mint egy játék. Ha önmagatokban akartok élni, vágyaitok tarkállásában, ha Életkék Országát nap, mint nap látni szeretnétek, nem kell mást tennetek, mint megmutatkoznotok és nevetnetek. Fordítsátok ki magatokat és játsszatok hát…

Azzal a világ is kifordult önmagából, s én újra a nappalimban találtam magam, egyedül, mellettem egy lefordított kártyalappal. Nem kellett megnéznem a lapot ahhoz, hogy tudjam, mit ábrázol. Testemet elöntötte a forróság, gondolataimat megtelítette a tudatosság, érzelmeimen áthullámzott a szerelem. Úgy éreztem magam, mint aki egy kissé újjászületett. Persze, hiszen ezzel az utazással kívülre hoztam egy kis darabot Életkék Országából, onnan, ahol az anyag és az energia összetalálkozik. Völgyike, Shamúr, Ribiszke és Én, ott voltunk belül, s most elindultunk kifelé.

Elindult a Második Teremtés. Nagy Körforgás és Egyensúly Mi magunk vagyunk. Én már tudom, igazán boldogok csak Életkék Országában lehetünk, mert ott vagyunk valóban Önmagunk. Ezért hát ki kell fordítanunk magunkat, és játszanunk kell. Ha hiszitek, ha nem! De ha hisztek nekem, hát csináljuk együtt! Háromra fordítsuk ki önmagunkat! Mindannyian! Akkor hát: egy, kettő, három …

 

 

   VÉGE