Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

KORÁBBI PALETTA PROGRAMOK

 

 

2013. február  Családállítás Myrtillel

Ez volt az a nap, ami ismét megmutatta, minden úgy van jól, ahogyan van. Az utolsó pillanatban derült ki ugyanis, hogy csak két állításunk lesz a meghirdetett napon. De ez úgy volt jó, ahogy volt. Ezt az idő is mutatta, hisz az állítások hossza kb. 4-gyel ért fel. Friss és régi, de nagyon mély blokkokat oldottunk. Köszönjük az állítüknak, hogy "dolgoztak magukon", ezzel is javítva saját életüket. És környezetükét, a világét. És köszönjük a segítőknek is a figyelmet, az energiát és a támogatást. És még mindig: folyt. köv. :D

 

2013. január Jóga hétvége a Bakonyban

Január 18-20. között három napos jóga hétvégét tartottunk a döbröntei Szarvasházban. Habár a hó majdnem közbeszólt, résztvevőink bátorságának és lelkesedésének köszönhetően végül minden jóra fordult és a jógázás (habár csúszással, de) elkezdődhetett. A három nap alatt a tábor "lakói" megismerkedhettek a jóga alapvetéseivel, néhány kezdő és haladóbb ászanával, a Napüdvözlet ászanasorral, a gyógyító légzésekkel, s a légzés kiemelkedő fontosságával, valamint azzal is, hogy a táplálkozás is mennyire fontos része fizikai léteznésünknek. És a résztvevők még Sztellaszappanokat, Csilla Virágkozmetikumokat és selyemsálakat is vásárolhattak egymás és a tábor szervezőinek ajánlásával.
Tavasszal jön a folytatás! Terveink szerint böjt tábor és tavaszi jóga is lesz.

2013. január Belső körös családállítás Myrtillel

Januárban belső körös családállítást tartottunk Myrtillel. Remek nap volt. Tisztult, kiderült, oldódott, felszínre jött egy zsák régi, családi és nem családi történés. Elengedtünk, sírtunk, nevettünk, megértettünk ráláttunk. És segítettük egymást. És jártuk, fényesítettük saját őtjainkat. Köszönjük Myrtill, csodás volt. Folyt. köv.:)

 

2012. december 21 "Kívánság a csillagok alatt"

A világon sokan voltunk, akik nagyon vártuk a 2012. december 21-ét. Annak érdekében, hogy ez a nap kellemesen és emelkedett rezgésben teljen, szerveztünk egy kis összejövetelt. Volt ismerkedés, önismereti játék, tibeti hangtál, részvétel a közös Föld-meditációban, szeretetháló létrehozása stb. Ismét megértettük jó együtt, jobb együtt. Milyen jó együtt! Az Új Világ most már "idő"számítás szerint is elkezdődött.

 

2012. november Családállítás Myrtillel

Novemberben két teljes napot töltöttünk el családállítással. Remek kis csapat jött össze! Hellinger módszerét alkalmazva mindenki elkezdte tisztogatni saját összegubancolódott szálacskáit (avagy folytatta azok kiegyenlítését). Csodás volt látni, hogy a végére mindig minden(ki) a helyére kerül, s nincs más, csak a Szeretet. Folytatás következik!:)

 

2012. november – Játékhétvége

Hosszú évekre visszanyúló történelem, régi hagyomány. Nálunk. A játékhétvége. Mosoly, móka, kacagás. És játék, játék, játék. Minden mennyiségben. Kötetlenül. Ha megszeretted, gyere el a következőre!:)

  

Vissza a 'Paletta programok' oldalra