Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

2009. szeptember 18. – M

 

M: Üdvözlet, M vagyok. Ha ennél bővebb leírást szeretnétek: Mária-Magdaléna-Mihály-Miklós. Mária, a szűzen fogant, - legalábbis a ti Bibliátok szerint- Magdaléna, a kurtizán, Mihály, a hadvezér, Miklós, a gazdag jótevő: egyik sem vagyok és mindegyik vagyok.

Csoport: Köszönjük, hogy elmondtad a neved történetét. Mi készültünk kérdésekkel… Neked mi esne jól? Te mit szeretnél?

M: A beszélgetés híve vagyok. A Földön megfordulni kitüntetés, még ha ilyen formában érkezem is. Ilyenkor a még meglévő földi aspektusommal is kapcsolatba kerülök. Ez jelen esetben egy bálna, melengeti a szívemet, hogy látom, hogyan él. Köszönöm, hogy hívtatok, az utóbbi időben nem jártam errefelé. Van egyfajta mondandóm, de nem vagyok gyakorlott. Úgy tudom kiteríteni, ha kérdeztek.

Csoport: A Shaumbrák szavaztak-e? A lassabb változásra voksoltak?

M: Mindazok, akiknek nyitott, éber tudatuk van, ez több mint a Shaumbrák, azok, akik, keresem a számokat, nehéz, a 80-as évektől 2010-ig, ebben a 30 évben (jól mondom?), tehát akik azért aktiválódtak, hogy a fényrobbanás- fényfolyammá válás- fénykiteljesedés megtörténhessen, ők nem szavaztak, ez nem jó szó. Azt próbálták a kísérők, azt próbáljuk, hogy mennyire bírja a vevő, a ti fizikumotok a sodrást. Nem a szándék, a tűrés próbája. Hogy mennyit bír a fénymező. Ez egy kölcsönös megegyezés volt, hogy nem feszítjük tovább. Képzeljetek el egy nagyon keskeny járatot, azon kell átjutni, és egyre keskenyebb. Van, aki átjut, van, aki csak fájdalmak árán. Kérdés, hogy megpróbálod-e a még keskenyebben? Akik átjutottak, indulatot éreznek azok iránt, akik nem próbálják meg. Lehet, hogy a fogalom gyarló, de egyenként juttok át.

Valójában az, ami történt, amit ti Quan Yin nyomán úgy hívtok, hogy a fény, az isteni szikra eléri a vizet,(a vizet helyettesítsétek be az anyaggal, sejttel-sejtbankkal), nemcsak egyes emberenként van, hanem a Földdel, mint planétával is. Amikor a fény eléri a vizet, fizikai értelemben a vízmolekulák átalakulása történik meg, s ez szélső érzéseket kelthet. Ez azonban szükséges, olyan, mint egy fényröntgen, a folyamat egyik legfontosabb mozzanata: átláthatóvá tesz csoportokat, gazdaságot, nem ítélkezik, csak átláthatóvá tesz. Azért, hogy létrejöjjön az ÁTLÁTSZÓ SÖTÉTSÉG.

Megmagyarázom. Eddig a földi világban a világos átláthatót, értelmezhetőt jelentett (kérdésként is fölteszitek: Világos?). Az embernek van egy része, mely a tudattalanban, a homályosban van. Most átláthatóvá és átjárhatóvá válik, hogy ne legyen csapda vagy rabszolgaság. Körülbelül egy szintre kerül az áttetszése a fényével, pusztán a fény játékának gyönyörű változata lesz.

Mondok egy példát: foglalkoztat benneteket a politikai vezetők jogtalan előnyhöz jutása. Úgy érzitek, belőletek gazdagodnak meg. Ezentúl nem így lesz: nyilvánvaló lesz, hogy kinek mije van. Te gazdag vagy, te szegény- mindkét fél rábólintása kell, hogy játszható legyen.

Amikor a fény eléri a vizet, átlátszóvá teszi a sötétséget, homályt. Talán a mezőben sokan vagy néhányan úgy érzik, hogy ez a folyamat ne legyen robbanásszerű: nekem van egy adag homályom, amit nem akarok megmutatni, pl. azt érzem, hogy bűnhődjön a gazdaság csalfa vezetője. Ez nem ildomos, mert ítélkezés. Csak átlátható legyen! Szükség van egy felelős döntésre: látom és játszom. Avagy látom és nem játszom. Ebben, úgy tűnik, nem mindenki érett meg, nem tetszik a szó, inkább: nem mindenki ért el eddig a pontig.

Azért jöttem én, hogy megmutassam: Mária, a szűzen fogant nem ítélkezik Magdalénán, Magdaléna, a kurtizán nem fanyalog Márián. Más ütem valósul meg, ez nem lesz befolyással arra, aki már átment, sem arra, aki még készül. Nem gyorsíthat, nem lassíthat, nem ítélkezik.

Csoport: Ti hogyan élitek meg a mostanában végbemenő változásokat?

M: A kvantumjelenlét miatt ez, mint lehetőség jelen volt, bár nem tagadom, erről az oldalról nézve kicsit meglepő. De a dolgok innen nézve mindig mások. Egy ideje, mióta a Föld légkörében vagyok, érzem, hogy itt nehezebb lélegezni. Könnyű onnan azt mondani, hogy gyerünk, már csak kicsi van a célig, ha ti itt azt érzitek, hogy mindjárt összeestek. Onnan más. Én ezt tudom. Nagyon érzem az érzelmi turbulenciátokat. Új szerveződés alakult: az alig tudatosak mellé visszajöttek a segítők, mert az intuíciójukban kevesebb a bizodalmuk, mint egy nem testben lévő segítőben. Mi ezt a támogatást tudjuk adni. Mintaszigetek alakulnak a mezőn túl, amit ti álomnak vagy éberálomnak hívtok- itt tapasztalhattok meg változásokat, melyekkel vonzóvá tehetitek a mezőnek a változást.

Csoport: Hogyan tudjuk áthozni ezeket?

M: Egyre inkább áthozzátok, csak nem az anyag, hanem gondolatok, szavak formájában. Ezeket követi az anyag. Felvillanó képek emlékezetesek, fontosak számotokra. A szigetek varázspálcák: megérintenek zsákokat, ahol kinyílnak csillagok, ezek különböző mértani alakzatok, oktaéderek, dodekaéderek, elkezdenek bennetek ragyogni, mintha zajlana bennetek több élet-több film, ezt élitek meg szélsőségesnek, talajvesztett állapotnak. Ez szükséges, minden sejtetek önállósodik. Mennyi tudás éled így! 

Azt mondta Tesla, hogy említsem az internetet: régen egyénenként raktározódott a tudás, most általános hozzáférés van, nem kell kontrollálni, ki- kivel beszélget, csak élni és használni. (internetről megtanulni táncolni, megosztó oldalak: minél többen használják, annál gyorsabb, új energiás működésmód)

Akkor tudtok matematikai problémákat megoldani, ha tisztában vagytok azzal, mi a matematika és mik a képletek. Az ELENGEDÉS SZIKÁRSÁGA van veletek, még nem a LUBICKOLÁS ÖRÖME. Most sem lubickoltok, mert már természetes a net.

Csoport: Az érzelmi mélypontok ehhez kapcsolódnak?

M: Ti hívjátok mélypontoknak. Ha csillagokat képzeltek el, van alsó-szélső pontjuk. A tömegtudati mező ezt a „rossz” kategóriába teszi. A jókedv jó, a szomorúság rossz. Ez az ítélet.

Csoport: Ez az ítélet mezeje.

M: Köszönöm, ezt a szót kerestem. Ha úszni szeretnél a nyílt vízen, és a talajról eléri a hűvös, hullámzó vizet a lábad, akkor lehet, hogy hidegnek, nedvesnek titulálod, de az nem biztos, hogy rossz.

Csoport: Mik azok a jelenlétvesztések, amiket megélünk? Mi így neveztük el…

M: Értem a szót. Ez a kvantumlétezés előfutára. Amikor én Máriából átmegyek Mihályba, akkor átmegyek ezen a TÉR-IDŐ-LÉTVESZTÉSen. Képes vagyok ezt is, azt is megjeleníteni, egyszerre belátni az aspektusokat, és képes vagyok az egyikre hangsúlyt helyezni. Ezt földi ember nem tudta eddig. A megvilágosodottak azt élték meg, hogy nem véges emberek. De ezt a létezésvesztést, ezt az ÁTCSOPORTOSULÁST nem próbálhatták, nem volt olyan az anyag áteresztőképessége. Ezt próbáljátok segítőkkel, néha ijesztő, fárasztó, boldogító, egy biztos: előrevivő.

Csoport: Megriasztó volt mostanában sokunknak az is, hogy nem volt igényünk a hangolódásra.

M: Látok egy jelenetet, közvetítem: egy kisfiú keresi a szemüvegét, sehol sem találja. A feje búbján van. Nem ott keresi, ahova tette. Lélekvezetettek vagytok. Én most a Lelkeddel beszélgetek. A személyiség olyan, mint egy ruha, hogy fölismerjétek magatokat a földi létben. A lélek beszélgetne a ruhával? Nincs értelme.

Csoport: Szerettük a mozizást

M: Hát beszéld meg a lelkeddel, hogy most közvetítésre ültök be! Számtalan látás és intuíció érkezik így.

Csoport: Vannak erőteljesen kitöltő, minősített (rossznak) érzéseink.

M: A kvantumlét együtt jár valami izgalmassal… Időnként, nem tudatosan, benne vagy valakiben. Ez szándékos, nem ’ffff, rám ragadt valaki’- féle élmény. Addig vagy benne, amíg ez a lét izgalmas számodra. Fura, mert a saját burkodban éled meg, egyébként az ő energiaterében vagy, az integráció, a vonzás törvénye alapján.

Amint mondtam, Máriaként alázatos és szenteskedő, Magdalénaként kihívó és indulatos, ahhoz, hogy egyesüljenek ezek a minőségek, áttettem a székhelyemet egyikből a másikba, de ezt nem az anyagban tettem meg, talán ezért volt könnyedebb. Ezt nem tudom. Az biztos, hogy torokszorító időszak ez. Ha Adamus lenne itt, azt mondanátok, hogy marketinggel…

Csoport: …bírjuk ki?

M: Nemcsak, hanem azt is, hogy dicsőség itt lenni. Még azok is, akiket most másnak, furcsának láttok, ők is kiérdemelték a jelenlétet. Ezért fontos, hogy becsüljétek meg egymást, ne szigetelődjetek el, ne pusztán párokat alkossatok. Az integrációban közösségek léteznek.

Csoport: Te mit kérdeznél tőlünk?

M: Hogy ti miképp élitek meg azokat, akik nem tudatosak, nem ébredők?

Csoport: Mostanában egy tréningen beszélgettem két résztvevővel, és akkor ébredtem rá, hogy minden ember lélek. És nevettek rajtunk a szomszéd asztalnál, hogy lélekről meg effélékről beszélgetünk, én pedig toleranciát éltem meg. Persze nem mindig van ez így.

M: Talán segítség, ha valakit nehezen éltek meg: csak belülről bólintsatok össze, hogy ’mi egy brancsban vagyunk, te azt játszod, én ezt hozom, de akkor is’… A földi specifikáció változatos hely, könnyebb a nap, szebb a szél, sokkal inkább mosolyog egy szempár, ha átlátod, hogy vele is egykoron egyesülsz.

Szabi: Beúszott, hogy 2 tetszőleges ember között 3 tízezrelék a genetikai kódok közti különbség.

M: 6 családból érkeztetek, van, aki 12-t mond, csak ne kezdjetek számszerű vitát folytatni. Érzitek, milyen kevés ez? 6 család… Nem arra akarlak rábeszélni benneteket, hogy tutyimutyi szolgalelkűek legyetek, de a sütemény máza alatt ott van a rumba áztatott meggy. A máz a változatosságot szolgálja, a meggy az extázis, ha nem jutsz a meggyig, őrült keresés folyik.

Csoport: Ez a lélekvesztettekre is igaz?

M: Igen, bár ez nehezebb eset. Van néhány burok, ahol nincs meg a meggy, vagy máshol van, másra használják. Nem titkolom, van ahol nem meggyet, hanem mandulát fogsz találni. Mert van egy csoport, egy szín, egy család, akiknek nem érdekük ez a folyamat. Mivel a homály áttetszővé válik, hamar felismeritek őket. Ez is egy meggyből született család. Képzeld el, hogy az egyik meggy azt mondja: „- Találtam magamban egy magot, ami nem teszi könnyűvé a helyzetet. Kitaláltam egy folyamatot, amivel elvarázsolom a magot, mely úgy néz ki, mint egy mandula.” Fölgyorsította a folyamatot, sok tapasztalatot begyűjtött, fennen tartja a hitet, hogy ez a ’mandulás gyorsulás’ előrevivő, csak nem tudja, hogy a meggyben a mandula a legfőbb csemege. (??? Mandulások steril minőséget képviselnek.)

Csoport: Az új világkép nem engedi a megsemmisítést.

M: Pontosan. Néhány meggy előbbre jár, tudja, hogy befogadó. Ezért van ma a Mária- Magdolna-minőség, és nem a Mihály. Az elfogadó energiát akartam bemutatni.

Kérjetek cizelláltan, bátran és részletesen. Fontos a párbeszéd, veletek tanulnak a segítők is. Kérjetek bátran, csak legyetek türelemmel, mert az anyag sűrű. Innen különleges csoportokat látok körülöttetek, kékes-lila fáklyák hordozóit, azért jöttek, hogy támogassanak titeket.

Csoport: Köszönjük a párbeszédet és élvezd a bálnáddal való fürdőzést!

M: Milyen figyelmes vagy, köszönöm! Kívánom az embereknek, hogy ne csak a saját mintáikat akarják ráhúzni az állatokra. Még annyit, hogy a narval nem fizikai úton termékenyül meg, pusztán inspiráció által.

 

Vissza a közvetítésekhe