Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nevető csupor
2013. június 10.
 
Üdvözöllek benneteket, újra Szória-Mória egyben jöttünk.
Egyszerre élvezhetitek mind a két oldalt is. Okosakat fogunk mondani és jókedvűen!
-       Az jó lesz!
Biztos föltűnt nektek, hogy van egy kis tematikusság a jelentkezésünkben, úgyhogy, a mai alkalommal is – a beszélgetést megelőzendő – egy témát is hoztunk nektek, mert szerintünk ebben nincs tisztánlátás a Földön. A Teremtő és Teremtettje – ez lenne a témánk.
Látom, teljes izgalom töltött el benneteket a hír hallatára! 
-       Elgondolkodtató a téma.
Van róla ötlet, mi itt a pálya ezen a földi bolygón?
-       Mármint a teremtéssel kapcsolatban?
Igen, bár a Teremtő és Teremtettjéről beszélünk. Van egy kis félreértés ezzel a teremtéssel kapcsolatban: Teremtek magamnak egy jóóó nagy házat, egy jóófajta asszonnyal, meg egy irdatlan jó autóval.
-       Ilyen is van.
Nahát, akkor ott kezdenénk a dolgot, hogy a Teremtő és a Teremtett az tulajdonképpen ugyanaz. És a Föld egy jó nagy próba volt a tekintetben, hogy a Teremtett, ami nem más, mint a Teremtő álma, de olyan, mintha a kisujjamról beszélnénk, hogy ahhoz hogy viszonyul a földi népség. Valójában még mindig benne vagytok egy hiedelemben, miszerint is Ti a Teremtettek vagytok, és majd, ha jól viselkedtek, visszatérhettek a Teremtőhöz. Ezt időnként mindenféle elnevezéssel illetitek, úgymint Isten, és így tovább, abszolútum, és hasonló kifejezések… Csak az marad el, hogy az egész folyamatban a Teremtett maga is képviseli a Teremtőt, ily módon elsőbbséget kap, úgymint a postán néhány levél. Azazhogy, az a gondolatiság, hogy minden földi ember vagy teremtett létező majd visszatér az abszolútumhoz, az nem igazság. Ugyanis a Föld és a rajta lévő emberek nagy-nagy-nagy vállalása, hogy a magukba foglalt teremtőt fogják majd újraéleszteni. Körülbelül olyan változás ez az Univerzumban, és nem véletlenül mondjuk, hogy az Univerzum figyelme a Földre irányul, mintha azt mondanánk, hogy a lovasok, akik eddig álltó helyükből nyilaztak, mostantól vágtában fognak nyilazni, sőt ha igazán igazságos akarok lenni, a nyilak fognak lovazni.
És ez bizony igényel egyfajta szemléletváltást. Egyszerűen nincs benne a gondolatiságotokban ez a hatalmas változás. Ezért valószínűleg úgy gondoljátok ezeket a dolgokat egy, elviselni kell, kettő, éleszteni. De hogy itt nem történik más, minthogy mindösszesen meg kell engedni, vagy mondhatnánk úgy is, hogy meg kell ágyazni a teremtő minőségnek, hogy kedve legyen ebben az anyag által meghatározott világban tevékenykedni, újra tevékenykedni. És persze ide tartoznak az egyesülés (nem a szexuálisra gondolok, az sem egy rossz téma), de hogy az egyesülés kérdése, hogy mindenki egy, persze ezt már szinte mantraszerűen ismételgetitek – szép gondolat, én például minden csinos nővel szeretnék azonosulni, így aztán járok divatbemutatókra, például. 
Úgyhogy, egy kicsit ezt a tekintetet fordítsátok másfelé.
Persze felmerül a kérdés, hogy egy Teremtett – aminek ti hiszitek magatokat – hogyan ébresztgetheti fel a Teremtőt, amit az egyszerűség kedvéért elképzelhettek térben egy kicsit elmozdultnak, de valójában ez nem így van, hiszen minden egyben létezik, és ehhez egyetlen kérést fogalmazunk meg (különben mindennek a kulcsa ez), mondjuk úgy: hogy a benned lévő Teremtő mikor akarna ebbe az anyagi világba jönni? Mit gondoltok? Mikor akarna egy komoly  teremtő, a teremtett, az általa teremtett világába megjelenni, és ott ficeregni egy kicsit?
-        Most azonnal!
Háát, azért ennél óvatosabb duhajok azok a teremtők.  Nem annyira biztosak magukban, hogy annyira remekbe szabott dolgot teremtettek.
-       Nekem két szó jutott eszembe: az egyik az öröm, a másik a kíváncsiság.
A kíváncsiságot kihúzhatjuk, marad valóban az öröm. Egy kicsit legyetek fifikásak, hogyha azt érzi a Teremtő, hogy ott valami jókedvű, nevetős dolog van, akkor biztos, hogy nagyobb lendülettel érkezik be, minthogyha folyvást azt kérdezi a Teremtett a Teremtőtől: jól csinálom? Biztos, hogy ide kell mozdulnom? Segíts már egy kicsit légy szíves, hogy kaphatnék fizetésemelést? Na és őt hogy tudnám magamnak visszaszerezni? …
A Teremtő elunja magát, azt mondja: óóóh, megint egy selejt került ki a kezeim közül.
Így aztán, hitessétek el a saját Teremtőtökkel, hogy egy hihetetlenül nagyon elképesztően jókedvű hely az, ahová neki be kéne érkezni, és már csak könnyed laza mozdulattal kell átlépni a szubsztilis és sűrű anyagi világ küszöbén. Amivel leginkább segíthettek, az a szívből jövő nevetés! Ezért mondtuk azt, hogy a Szória időnként megvillantja humorát, csak nem mindig vagytok rá vevők, ezt jól látjuk, hogy a kacagás időnként savanyúvá válik, mint a kovászos uborka, amit sokáig érleltek. Ha meg még löttyedt is!  Hát, mit mondjak? Én sem szeretnék egy plöttyedt kovászos uborkává válni, megmondom nektek őszintén! 
 
No, tehát, hogy a teremtés leckéjét nagyon rövidre fogjam: az kerüljön hozzátok, hogy itt nálatok van a karmesterpálca, mert az Univerzum rendje, hogy a Teremtő szabadságot ad a Teremtettjének. Azt csinál, amit akar. Szemlélődik, nézelődik, de elengedi, élje meg a saját kreativitását, szabadságát!
Az, hogy ő most oda beérkezzen, és egyesüljön a maga kézműves alkotásával, ahhoz a legnagyobb segítség, hogy kacagtok. Nem decensen, nem is gúnyosan, nem is nyerítve, hanem olyan szívből jövően. Igen, köszönöm szépen. (Bemutatja a nevetésformákat.)
Na, ekkor érkezik a Teremtő és hajlandó feladni saját teremtői mivoltát. És így válik újra az egység teljessé.
Én megértem, hogy ez nem egy egyszerű dolog, képzeld el, hogy neked agyagkorongozó órán az a feladatot, hogy a saját magad általad kiegyengetett kis csuporrá válj. Nézegeted: nem egy mestermunka , de legalább szívből jövő!  Kicsit csúnya, kicsit amorf, de legalább én csináltam, de legalább én lehetek ez a kis csúnya csupor!
No, visszatérve, hogy ha ezt megértitek, hogy EZ itt a legfontosabb dolog, akkor még egyet továbblépünk. Képzeld el, hogy a Te Teremtőd, aki egyébként mellesleg ugye Te vagy, rögtön ott ül az osztályteremben amellett a teremtő mellett, aki kitalálta a fránya orvostudományt. Na, képzeld el! És ő is azonosulni fog azzal a randa, szigorú, mint mondtam kovászos uborka tekintetű orvossal. Hű, nagy a feladat! Na, de továbbmegyek: képzeld el, hogy ők egyesültek, és neked is az a dolgot, hogy azzal a csúnya, szigorú, szomorú, rideg orvossal azonosulnod kell. Hűhaa! Ez azért nem gyenge, nem!?
És akkor itten már mindjárt adódik is egy válasz: Te figyeljél már! Ne válogasd le magadról azt a dög, rohadék, aljas, unalmas, szemét, kapzsi, mohó, hatalomhajhász politikust, bankárt, azt a nagy potrohos, zsíros ujjú, pénzes zsákon ülő… hanem képzeld el, hogy az is Te vagy! Hm. Ciki! – mondaná a népnyelv.  Szomorú. Ez is Te vagy!
Igen. Nem más ő, mint a te egyik vetületed. Egy kicsit elárvult, én ezt elismerem, kicsit eltávolodva, de szerinted ő honnan lett, ha nem onnan hogy őt is valaki teremtette!? Még ráadásul az is lehet, hogy a te lelked egyik része, fuuúj…  Azért ez…
Hát innen láthatjátok, hogy az Univerzumnak is vannak, mondjuk, „selejtes” gondolatai.  De hát, mint ahogy te sem tudsz azzal a rengeteg műanyag flakonnal már mit kezdeni, ásogathatod, de előbb utóbb így fölpúposodik az egész, kibuggyan az a rengeteg flakon, hiába taposod laposra, csak ott marad. Így aztán ezzel a selejttel is kezdeni kell valamit.
Hát, én nem irigyellek benneteket, megmondom úgy, ahogy van.
Még van egy jó hírem, az egész földi lét önként vállalós buli volt.
-       Tudjuk, tudjuk, tudjuk!
Akár akarjátok tudni, akár nem. És bizonyára ez sem újdonság számotokra, midőn a teremtés folyamatában ide leérkeztetek, ezt ti pontosan tudtátok, és ráadásul még azt is pontosan tudtátok, hogy melyik csoportosulás az, amelyikkel te azonosulni fogsz. És nem véletlen az, hogy kik azok, akik téged rohadtul, mocskosul, 100%-osan fölidegesítenek. Na, ő az ikertesó. Ő az, aki arra vár, figyeljél már drága! Öleljél már meg engem! Nem lennék ennyire egyedül, hogyha nem ölelnél már meg végre! 
Úgyhogy ez a jó és rossz hírem is egyben. Bizony, így válik a Teremtett, nemhogy Istenséggé, hanem egy befogadó csuporrá is. Ezzel a szép hasonlattal fejezném be ezt a mostani rövid, ámde velős mondandómat.
Tehát a feladat: Nevető csuporrá válni!
 
Gondolom ez nem volt bonyolult.
1) tehát, csakhogy ismételjünk: NEVETÉS
2) aki rohadtul, ádázul, piszkosul, cefetül idegesít: ŐT KELL MEGÖLELNI!
Ennyi!
Köszönöm szépen, hogy ilyen egyhangúan elfogadtátok a dolgot.
-       Ellenkezhetünk?
Hogy a fenébe ne!  Azzal remekül meghosszabbítva a folyamatot. Körülbelül olyan az ellenkezés, hogy van egy szép jobb kezem, jól néz ki nem? Fel van ékszerezve, megfeszítem, izmos is, ügyes, írogat, rajzolgat. És van egy kis laza satnya bal. Kicsit randán áll, kicsit fájdogál, egyesülni kéne. Ellenkezhetünk? Hogy a fenébe ne ellenkezhetnétek! (S ekkor elkezdi ütni a jobb kezével a bal kezét, elég erőteljesen, közben szavakkal kíséri: ellenkezzetek annyit, amennyit csak akartok és bírtok, s közben tovább üti a saját kezét.) Hát, a jó, a jobb, mégiscsak jobb, hát benne is van. (Csatt-csatt) A bal, csak meg mondja a jobb, hogy mit csináljon az a kis vacak bal! (Csatt-csatt) Nem igaz? (Végre abbamarad a csatt.) Legyőztem! Én vagyok a győztes, most már csak én vagyok. Na, föl kéne öltözni! A rongy egye meg! Hogy a francba csináljam csak a jobbal?! Nem könnyű. Szükségem lenne a balra. De a bal megsértődött, hatalmat gyakorol, az a helyzet, nem adja olyan könnyen magát, legalábbis fáradt, meg is sértődött, meg még ilyesmi... Mit csináljak. Beszéljem meg? (A bal keze a háta mögött van.) Gyere már te szemét ki onnan a hátad mögül! (A bal nem mozdul.) Na, ez jó érv volt. Figyelj, nem gondoltam komolyan, szükségem van rád. Most jól odamondtunk….Jól van na, szeretlek! Ezt sem mondta komolyan. Isten bizony szeretlek, gyere már ki! Persze csak sajnálsz, nem is szeretsz! De tényleg szeretlek! (Végre kijön a bal, és összeölelkeznek). Így is lehet! (és összeüti a tenyerét, együtt a két kézzel.)
 
Tehát. Ennyi volt a kis bemutató, lehet ellenkezni! A kérdés hibátlan volt! 
 
Jöhet a kérdés-felelet-móka. Ezt mind megértettétek, és meg is csináljátok, nyilvánvaló, hiszen más választásotok nincs is.
-       S legközelebb már felemelkedett mesterként beszélgetünk egymással.
Felemelkedett mester? Hűha. Ezeket a szótárakat át kellene írni!
Felemelkedett mester. Hm, hm. (meditálást imitál) Azt se tudja mi egy jó töltött pacal!
-       Valami zöldséges hasonlat jobb lett volna!
Miért??? A töltött pacal, pont olyan mit a bal kéz! Most ki van vonva a forgalomból nálatok. Jó kis pacal. Legalább képzeljétek el, ahogy úgy disznó módra eszel. A szaft csorog a szádon.
Azt hiszed, hogy amikor rágod a spenótot, az a spenótnak jobb, mint a disznónak, amikor vágod. Annak se jobb. Csak eldőlt, hogy a növény jobb. Hát ők se szeretik, hogy nyakra-főre megeszitek őket, ugyebár. Én mondom nektek hogy mindenki fényevő ezen a kerek Földön, csak még nem tudjuk milyen arányban. Van, aki csak 1% fényevő, van, aki már 50% fényevő. Csak nem tudja, hogy így van. De hát attól ez így van. Nem igaz?
-       Hát ezt nehéz lenyelnem.
Nem is kell azt a cupákot valójában lenyelni. Ez a teremtés gyönyörűsége. Elég, ha elképzeled, itt az íze, és csak imitálod. És mivel a Teremtő és Teremtett már nagyon közel van egymáshoz, nem kell azt a nyomorult marhát levágni. Na? Így milyen?
-       Megnyugtató.
Na, ugye! Képzelj el egy főzést, ami így néz ki, egy pár 10 év múlva: Mit ennél? Padlizsán krémes pirítóst. Várj, koncentrálok! Kis lila padlizsán, mosolygós. Figyelj, küldj már egy kicsit több esszenciát, mert így olyan mű ízed van. Baamm. Az igen, Ez már jobb padlizsán! Tudod, emlékszel, csak fakéssel lehet meghámozni? Igen, megvan, már hámozom is fakéssel. Hm! Elfelejtetted roston megpárolni! Ja, igazad van! Roston megpárolni, kell hozzá tűz. Elfelejtettük ideteremteni. Ho! Jön is a tűz!
 
Mindenki eszik? Nagyon finom, és jól is laktunk. Na? És egy padlizsán sem lelte halálát. Csak kreativitás barátaim, fantázia, semmi több, és egy jó kis nevetés.
Kicsit bonyolult ez a földi lét, de nem baj, majd lesz egyszerűbb is.
Ez mind azért volt, hogy amikor majd oda kerül a sor, ezt mind elképzeljétek.
Például amikor majd röpködtök a levegőben, az sem úgy van, hogy Tesla univerzum energiája, behajtom a fenekem alá, és az az energia kilő.
Neem, nem, ez nem így lesz.
Ez így lesz:
-       Repülünk egyet? Van kedvem.
-       Képzeld, most fejeztem be az olvasást, találtam egy jó kis őstörténetet, Soud-oknak hívták. Emlékszel még? A Tóbiás adta le. Nagyon jókat szórakoztam rajta. Na, repülünk?
-       Mivel megyünk? Én szőnyeggel megyek.
-       Én a múltkor eldöntöttem, hogy kipróbálom: roller? Rendben van? Emlékszel még rá? Tudod olyan kétkerekű, fogod a szarvát mint a tehénnek, és hajtani kell.
-       Ne csináld már, amikor repülünk hajtjuk a rollert a lábunkkal?
-       Most miért? Miért ne? Azért mert megszoktad azt a vacak szőnyeget? Az már bejáratott. Én rollerral megyek. De te tudod, hogy néz ki a roller? Ugye, ugye hogy föl kell idézni azt a múlt emléket?
-       Miből is volt? Alumínium. És a földi létben miből készült az alumínium?
-       Bauxit, vörös iszap. Megvan a rollerem.
 
Ennyi volt mára.
-       Köszönjük, hogy itt voltál!
Egyébként jól vagytok, csak kérdezem? Mert jó helyen vagytok! Ennél jobb időszakban ide nem érkezhettetek, csak azt a kis fordítást pörgessük meg.
Ne vegyétek komolyan azokat, akik ma még úgy érzik, hogy megmondhatják nektek, hogy mit kell csinálni. Mondd neki: Öcsém, te is én vagy, ne legyen már ekkora nagy az agyad, mert még egyesülök veled!  Használjátok bátran! Egyesüljetek az okmányirodás adminisztrátorokkal, az ellenőrökkel és mindenki mással, aki a bögyötökben van, hogy ne a bögyötökben, hanem a szívetekben legyen. Majd meglátjátok másra se vágynak, mint egy jó kis laza, belevalósdi életre.
Köszönjük!
Adios barátaim!