Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Személyiségről

Ez pedig az, amiről már máskor is beszéltünk: mert annyira könnyű  beleragadni, beleveszni a személyiségedbe, úgy téve, mintha olyasvalaki lennél, aki valójában nem vagy. Annyira könnyű bezárni magad abba, aki szerinted vagy, pedig az nem több egy szerepnél. Még ha nem is öltöttél ma jelmezt magadra, ez egy másik kosztüm. A tested: egy kosztüm. A történeted: mindössze egy színpadi forgatókönyv. Nem több, csupán ennyi. És az egyik legnagyszerűbb dolog, amit megtehetsz magadért itt és most, az az, hogy elengeded azt a személyiséget. És ez egyben a legijesztőbb dolog is. Mert azonosulsz vele. Elhitted, hogy ez vagy te. És én elmondhatom neked kevesem, hogy ez nem te vagy. Nem te vagy.  

És érdekes dolog, hogy olyan sok ember van, kifejezetten azok, akik a spirituális utat járják, akik azon vannak, hogy megszilárdítsák azt a személyiséget, megpróbáljanak valamiféle értelmet kihámozni belőle, és megpróbálják azt tökéletesíteni, finomítani. De ez nem működik. Nem is működhet. Soha, de soha nem leszel képes tökéletesre faragni ezt a személyiséget, mivel ez egy illúzió. Olyan messzire is mehetnék, hogy azt mondom: az egy hazugság. Vagy legalábbis egy játszma. Talán egy kaland, de akkor sem valóságos.  Minél inkább valamiféle értelmet akarsz belőle kihámozni, és minél inkább tökéletesíteni akarod, annál mélyebbre ásod le magad az üregben.  

És amikor ez megtörténik – emlékeztek a történetre, amit Tóbiás mesélt nektek régebben? Akkor csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásol. Ez egyfajta logikát nélkülöző logika – azt gondolod, hogy minél mélyebbre ásol, az lesz az, ami előbb vagy utóbb kiszed téged abból az üregből. De nem. Ezzel csak még mélyebbre ásod magad. És elérkezik egyszer egy pont, amikor azt kell, hogy mondd: - „Abbahagyom az ásást, azaz többé nem azonosítom magam azzal, amivel mindeddig azonosítani próbáltam magam, azzal, ahogy megpróbáltam valamiféle értelemre szert tenni ebből az egész tapasztalából. Abbahagyom az ásást vagy úgy, hogy egyszerűen csak kiszabadítom, kiengedem magam onnan, vagy legalábbis egy másik irányba kezdek el ásni” – ahogy ezt elmeséltük nektek Tóbiás történetében – aki egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát egészen addig, még végül egy nap rádöbbent, hogy oldalirányba is áshat a hegy oldalában, ahelyett, hogy a pokolba jutna, ahova egyébként tartott, mert csak egyre mélyebbre ásta magát, természetesen. Ez vicces volt. (kis nevetés) Igen, tényleg az volt.

 

Tapasztalásról

 

Képes vagy erre (a spirálra mutat), hogy csak tartasz ilyen kis szüneteket, veszel egy mély lélegzetet, és megengeded magadnak, hogy tovább fejlődj? Képes vagy egy tapasztalásra, anélkül, hogy megpróbálnál arra rájönni? Képes vagy átélni egy apró kis autó balesetet úgy, hogy nem akarod azt megfejteni? Az történne, hogy vezetsz, és valaki hirtelen belédmegy. Rögtön belemész a : - Most a Szellem ezzel mit próbál nekem mondani? – című dologba. Namost, ezt csak az agyad mondja. Ez nem a Szellemed. Az nincs is itt. És hirtelen a tested egy részed fájdalmat érez, és te meg rákezded: - Mit csinálok rosszul? – Semmit! Mindössze átélsz egy tapasztalást!  És abban a pillanatban, amikor kiszeded az agyadat abból a tapasztalásból, abban a pillantban, amikor többé már nem engeded, hogy az elméd irányítsa, kontrollálja a tapasztalást, ezalatt értem azt, hogy az bámulatos lesz! Akkor már nem fog érdekelni, hogy hány autó száguld beléd. Onnantól nem fog érdekelni, hogy milyen fájdalmaid vannak a testedben. És amikor többé már nem ezekre fókuszálsz, tudod mi fog történni? Többé már nem lesz rájuk szükséged! Akkor felemelkedsz a tapasztalás egy új szintjére. Igen bámulatos! Eléggé lenyűgöző!

 

Folyamatokról

 

Már régen elmondtam….amikor Tóbiás eltávozott, megmondtam, hogy fejezzétek be a folyamatokat, a feldolgozásokat – de ti még mindig ezt teszitek, bár sokkal kevésbé már – mert a feldolgozás mentális jellegű. A feldolgozás azt feltételezi, hogy valami baj van, amit rendbe kell hozni, amit ki vagy meg kell javítani. De mi van akkor, ha nincs baj? Mi van akkor, ha mindössze a régi tapasztalások mintáit követed, amit már te is rettentesen unsz, és valójában semmit sem kell rendbehoznod vagy megjavítanod?

Feldolgozás. Feldolgozás, folyamatok. Tudjátok, ez a mentális gyötrődés, ez a szorongás, ami bennetek folyik…tudjátok ez nem más, minthogy egy rövidke kis időre megtöltitek a poharat. Beletöltötök egy kis levet, vizet, vagy bánom is én, hogy mit, és ettől a feldolgozást végző személy egy kicsikét jobban érzi magát. De nem jöttetek még rá, hogy ez a pohár valahol lyukas, és kifolyik a beletöltött víz? Nem marad meg a pohárban.

A feldolgozás egy mentális funkció. A tapasztalás egy formája ugyan, de ismételten szólva, roppant korlátozott. Lényegében fullasztó, fojtogató. Azért fojtogató, mert folyton visszavisz téged a régi szemetedhez, a régi dolgaidhoz. Folyton visszafelé haladsz, és Isten tudja mi mindennel meg nem próbálkozol – más vádolsz miattuk, megpróbálod megfejteni, egy nézőpontba begyömöszölni – de képtelen vagy erre! Az csak egy tapasztalás volt.

Sőt, mi több, ahogy más nagyon sokszor elmondtam ezt ebben a teremben…(megáll egy pillanatra, hogy belevigyorogjon a kamerába)…a múltatok egyébként sem az, amire az elmétek emlékszik belőle. De ebbe most nem fogok megint belemenni. 

 

Az odaátról

 

 

Van egy elképzelésetek arról, van ez a gondolat, hogy ha nem vagytok itt, ha magatok mögött hagyjátok a fizikai testeteket, akkor abban a pillanatban nagyon okossá váltok, és a birtokotokba kerül az összes válasz. Sajnálom! Lényegében sokkal könnyebb itt rájönni a válaszokra, mint ott fent, odakint, vagy akárhol. Itt a Földön könnyebb átmenni a folyamatokon, mint arra várni, hogy átkeltek a túloldalra. Odaát tudjátok, nincs testetek, ezért nincsenek testtel kapcsolatos problémáitok. Viszont az egész nem is annyira kézzelfogható, mint itt. Ott nem ennyire valóságos. Itt lényegében elképesztően gyorsan változást okozhatsz a tudatosságban, amennyiben fókuszált maradsz. A más birodalmakban lényegében csak arra vársz, hogy visszatérj ide a Földre, és újra megtedd, azt gondolva, hogy most már tényleg emlékezni fogsz arra, hogy mit kell tenned. Azt gondolod: -„Pontosan tudom, hogyan fogom leélni az életemet.” – és amikor ide visszajössz, a legnagyobb részét elfelejted.